M323 کے بول

Persze, hogy délelőtt, Fényes nappal vitték el őt - Tán egy mozdulattal törve, Vagy nyitva ki az egyik zárat, S az eső az ablakon még meg se száradt, De olajos kezek már szedték is szét, Csak a csontváza maradt és néhány kép róla És vele és benne és múlandó Emlékeinkben ott él az autó, Amiben valaha velünk még emlékek voltak - Lám milyen furcsa fintora a sorsnak: Ami mindegy volt benne az egy kazetta csak, Új zenékkel, bár néhol vacak a hang minőség, De valahol egy tolvaj Tán most is matat a hifin egy gombbal , Hallgatja zazit vagy a térerőt S bár aszöveget érti, nem hatja meg őt, Hiszen az autókhoz ért, de a hajókhoz nem, Nem látta zazit a metrón sosem, Nem látta winklert a körúton állni, És a kazettán végül is lehetne bármi - Ő a negyedik számot már nem várja meg, Arra gondol hogy inkább egy krack, Vagy tán egy mucika izgatná fel, Aki telefonhívásra jönne el... És a kazetta végül a kukába kerül, Zazi a metrón elszenderül, Elalszik mellette az a nő, Eltűnik végleg a térerő, Sűlkyed a hajó, és rajta winkler, Jule és eldéé még néhány színnel gazdagítja A kukában lakó tárgyak képét, Hogy ne legyen fakó a hely, Hova kerültek ők... A hely, hova kerültek ők.... A hely, hova kerültek ők... A hely, hova kerültek ők...