Testo di Árpádházi Margit balladája

Árpádházi Margit balladája Néztem az égen kirajzolódó görög éjszakát Csillagfény tengerében. Jó uram koldusként, vakon kereng a Hatalmas várnak börtönében. Hová vet sorsom, hiába kérdem.. Zsoldosok dúlását meg sem értem. Új hajnal fénye virrad- e még rám? Vagy becstelenség? Kolostor- magány? Látom, a szolganép kínhalált halt, A kincseket adná elõ a hadnak. Részeg tivornya lármája zajlik, a prédán Karddal összemarakodnak. Hová vet sorsom, hiába kérdem. Szép Szülõföldemtõl messze tértem. Órák a percek, tán végzetem vár, Vagy becstelenség, magány, halál? Zászlók lobogtak, és kürt hangja szólt. Csillagok hulltak, császár vére folyt. Gyûlölettel harsant köznép szava. A Szent Palotába lázadás hatolt. Híveid, Császárné, elfogytanak. Mentsd puszta életed, óvd meg Magad. A zárda mélyén, ha sorsod fordul, Majd újra a trónról hallatszik szavad. Kérlek, Öregisten, áraszd meg a vizet! Apám ajtajáig vigyen el engemet! Vigyen el engemet szép szülõhazámba, Lelkemnek e földön nem lész Nyugovása. Nincsen nyugovása lelkemnek e földön Tág rónára vágynék, s Vár aranyos börtön. Segíts, Öregisten! Áraszd meg a vizet! Puszta szél hazába vigyen el engemet! [close]